Valóban közeleg a technokrata diktatúra? - harapófogóban az európai civilizáció

„Jelenkorunk már semmiben nem hasonlít ahhoz az időszakhoz, amelyet korábban elképzeltünk magunknak. Sőt a jövőről alkotott képünket mindjobban a pesszimizmus és a kilátástalanság jellemzi. Sokkal jobban, mint az elmúlt évtizedekben bármikor. Szorongás, depresszió, beletörődés, közöny, rémület, aggodalom, nyugtalanság, ijedtség, kétségbeesés, pánik, bizonytalanság kíséri mindennapjainkat, mintha mára ezek az érzések az élet természetes rendjéhez tartoznának.” 

Ezekkel a gondolatokkal kezdődik Mattias Desmet, híres belga pszichológus professzor egyik legismertebb könyvének, a Totalitarizmus pszichológiájának leírása, amely korunk társadalmának állapotát hivatott jellemezni. Egy olyan korszakba cseperedtünk bele, ahol a szerző által megemlített technokrata világ értelmet nyer azáltal, hogy alapvető szabadságjogainkat, értékeinket, hagyományainkat folyamatosan szondázva és korlátozva próbálnak minket megfosztani attól, ami minket egyedivé tesz, hogy aztán belesimuljunk a társadalom szürke tömegeibe, hogy álmainkat feladva ugyanolyan irányítható és végtelenségig manipulálható részei legyünk a rendszer gépezetének, mint amilyen egy totális diktatúra esetén. 

Ebben az írásomban eddigi tapasztalatainkon keresztül betekintést szeretnék adni arról a technokraták által kiépíteni kívánt világról, ami többek között az Egyesült Államokban és már Nyugat-Európában is egyre inkább kibontakozóban van, és amelynek gyakorlata tömegemberek kitermelésében, alapvető emberi jogok korlátozásában és a józan ész érvényesülésének ellehetetlenítésében fog megmutatkozni.

Kik ezek a technokraták, és mit is akarnak?

Röviden a technokraták a társadalom legtetején elhelyezkedő elit rétegből származó egyének, akik a progresszivitást, a társadalom folyamatos technológiai fejlődését és a tudomány kiterjesztését szorgalmazzák. Tipikusan ilyen ember többek között Mark Zuckerberg, Bill Gates vagy éppen Steve Jobs.

A technokrácia, mint kormányzati rendszer lényege, hogy az előbb felsorolt szupergazdag döntéshozókhoz hasonló emberek vegyék át egy állam vezetését, szóval, hogy ne a mindennapi emberek közül kerüljenek ki tehetséges politikusok, hanem technokrata szakemberek hozzanak döntéseket.

Ez papíron leírva nagyon jól hangzik, hiszen ki ne akarná, hogy az országát valóban hozzáértő, a saját területükön belül a legjobbnak minősülő tudósok és feltalálók irányítsák, de az a baj, hogy korántsem ragadna le ennél a dolog.

Láthatjuk azt, hogy azok a technokraták, akik igazából nincsenek is valós államvezetői pozícióban, már azon kívül is milyen módon korlátozzák a szabad véleménynyilvánítást, és tüntetnek el egy kattintással akárkit (többek között engem is), aki szembe mer szegülni a mainstream, globalista vonallal.

Pont így működik a Mark Zuckerberg által létrehozott Facebook és a köré épülő metaverzum is, ahol már nem kell radikálisnak lenned ahhoz, hogy örökre tiltsanak a felületükről, hiszen a mérsékeltebb irányzatú jobboldali véleményeket is erőszeretettel törlik.

Ezek a technokraták bizony többségében olyan emberek, akik ha hatalomra jutnának, ugyanazt a vérgőzös totalitarista terrort szabadítanák a világra, mint a 20. század hajnalán az elnyomást megtestesítő bolsevikok.

Pontosan tudjuk azt, hogy azok az erők, akik először csak a szellemi térben próbálnak valamiféle önkényt ráerőltetni a velük egyet nem értő hangokra, hatalmi pozícióba kerülésük esetén azt már a fizikai térben is megvalósítanák, főleg azok az elmeháborodott szupergazdag globalisták, akik ennek az alappilléreit már letették.

Eljön a társadalom tömeggé züllesztése?

A kommunisták azt mondták, hogy legyünk mindannyian egyenlőek, és akkor mindenkinek jó lesz. A globalista technokraták azt mondják, legyetek mindannyian egyenlőek, és boldogok lesztek. 

A történelem ismétli önmagát, csak a benne szereplő kulcsfigurák és a körülmények változnak. Míg a világgazdaságot irányító globalista elit arra törekszik, hogy ezt megvalósítsa, olyan politikai válságok és gazdasági recessziók következnek be, amelyek segítenek nekik ennek kivitelezésében.

Emlékszünk még a covid-válság alatti értelmetlen korlátozásokra, melyeket a kormányok világnézetüktől függetlenül, központi utasításokra hajtottak végre? És arra emlékszünk, amikor az ellenpólust képviselő, az emberi jogokért és a méltóságért egyedül kiálló, valós szakértők erről lerántották a leplet, és kiderült, hogy a karanténok és mindenféle korlátozások többsége teljesen értelmetlen volt?

A szálakat rángató technokrata-globalista döntéshozók ezeket pontosan tudták. Ezeknek az intézkedéseknek ugyanaz volt a célja mint a jelenlegi orosz-ukrán háború alatti hangulatkeltés: az emberek félelemben tartása.

Alapvető tömegpszichológiai tény, hogy az emberek tömegeit könnyebb felülről befolyásolni abban az esetben, ha félelemben tartjuk őket. Ez a jelenség azért alakul ki, mert válsághelyzetben az emberek egyrészt jobban összezárnak, csőlátásuk lesz, és automatikusan elkezdenek azoknak az embereknek hinni, akik akár egy orvosi köpenyt felvéve, akár egy televízióban jólfésült hajjal tudományos szakszavakat egymás mellé dobálva szakértőknek látszanak egy adott témát illetően.

Emlékezzünk vissza, hogy a covid-pandémia alatt nem a valós virológusok döntése és véleménye volt a mérvadó, hanem a mindenféle, a kormányhoz és a Fideszhez közelálló szakértőknek tűnő, orvosláshoz többé-kevésbé értő egyénekre figyelt az egész ország.

Egy szűk magot kivéve senki meg sem kérdőjelezte azt, hogy van-e értelme a folyamatos maszkhasználatnak, az este 10 utáni kijárási tilalomnak, az 5. oltásnak és a fejetlenségnek és a zűrzavarnak.

A mesterséges válságok által bekövetkezett technokrata tömegmanipulációnak a célja tömegek képzése, amelyek a végtelenségig formálhatóak és manipulálhatóak. 

A tömegemberek korának jellemzője, hogy ciki tudással, egyéniséggel és tehetséggel kitűnni, sokkal inkább az átlagos a menő. Ezt tapasztaljuk ma, és ez a folyamat még inkább csak erősödni fog. 

Azokban az egész világot érintő válságokban, amelyeket a következő években és évtizedekben tapasztalhatunk, az egyik legnagyobb jellemzője a tömegformálódás és a technokraták uralkodása lesz. 

Hogy egy ilyen világban mégis hogyan lehet érvényesülni a józanul gondolkodó, kevésbé befolyásolható embernek, választ adhat Mattias Desmet már említett könyve, a Totalitarizmus Pszichológiája, amely a Kárpátia Stúdió kiadásában megrendelhető az alábbi linken: 

https://www.magyarmenedek.com/products/17928/A_totalitarizmus_pszichologiaja_-_Mattias_Desmet.htm

Ne feledd! Célod a technokrata világrend elleni fellépés kell, hogy legyen, ebben ad útmutatást a Mozgalmár. 

Tekintsd meg az eddigi blogjaimat is: https://mozgalmar.hu/blog/