Címke: oroszország

Újabb lépés a világháború felé – az Országgyűlés támogatja Finnország NATO-csatlakozását

Újabb lépés a világháború felé - az Országgyűlés támogatja Finnország NATO-csatlakozását

Már több, mint egy éve tart az orosz-ukrán háború, amely az utóbbi időben erősen átalakította Európát mind geopolitikai szempontból, mind a különböző nemzetek egymáshoz való viszonyulását tekintve.

Bár a világ politikai átalakulása már több éve elkezdődött, mégis az Egyesült Államok és Oroszország közötti feszültség következtében újra közel kerültünk ahhoz, hogy a hidegháborúhoz hasonlóan több pólusra szakadjon szét a világ, amely melegágya lehetne egy újabb világégésnek.

Finnország és Svédország NATO-csatlakozásának kérelmét egyértelműen provokációként kezelheti az orosz politikai vezetés, hiszen a skandináv országok egyfajta elválasztó vonalat képeznek Oroszország északi része és a nyugati érdekszféra között, nem beszélve arról, hogy az Egyesült Államok már a szovjet időkben is kiemelten fontos stratégiai övezetként kezelte Skandináviát.

Így szavazta meg Orbán és Gyurcsány Finnország NATO-csatlakozásának kérdését

Ahogyan a kormány korábbi tájékoztatásából már ki lehetett szűrni, a Fidesz-KDNP a baloldallal egyetemben támogatja Finnország NATO-csatlakozását, melyről a Parlament hétfői plenáris ülésén szavaztak. A skandináv ország ügyét összesen 182 képviselő támogatta, beleértve a Fidesz-KDNP-t és a balodali pártokat is, míg a Mi Hazánk komoly kockázatnak felismerve az amerikai befolyás alatt álló katonai szervezet terjeszkedését, leszavazta a kezdeményezést.

Az orosz-ukrán háború kirobbanása óta folyamatosan tapasztalhatjuk a magyar kormány kettősbeszédét a konfliktus témakörében, hiszen annak ellenére, hogy a Fidesz a médiában folyamatosan ellenszenvét hangoztatja az oroszok elleni szankciók miatt, ugyanúgy megszavazta azokat, mint bármelyik más globalista vezetésű nyugati ország, ezzel az európai gazdaság összeomlasztását elősegítve. A legfontosabb külpolitikai kérdéseket illetően folyamatos egyetértést tapasztalunk a Fidesz és a hazai baloldal globalista politikusai között, ezzel kimutatva, hogy lényegében a két politikai tömb fundamentumaiban megegyezik egymással.

Finnország NATO-csatlakozásának következményei

Bár Putyin azt nyilatkozta, hogy nyugalommal kíséri végig a skandináv országok NATO-csatlakozását, ez valójában egy stratégiai nyugalomnak fogható fel, hiszen már korábban elrendelte az orosz-finn határszakaszon a katonai jelenlét növelését, amely egy védelmi válaszlépés lehet az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének terjeszkedésére.

Erre tesz még rá egy lapáttal Vlagyimir Putyin korábban tett rendkívüli bejelentése, amelyben taktikai atomfegyverek Fehéroroszországba való telepítéséről beszél. Ez a nukleáris retorika orosz részről bár várható volt, az ukrán vezetés válaszul az ENSZ biztonsági tanácsának összehívását kérte.

Politikai elemzés szempontjából is az teljesen nyilvánvaló, hogy a NATO-bővítés, és ezáltal az Egyesült Államok befolyásának növekedése súlyosan sérti az orosz érdekeket, ezért nem fogja Moszkva szó nélkül hagyni, hogy egy számára veszélyt jelentő szervezet befurakodja magát a szomszédságába. Bárhogy is alakuljon a jövőben ez a magát lassan globálissá kinövő konfliktus, a magyar érdek csakis a függetlenség és az izoláció lehet, hiszen páratlan történelmünkből már megtapasztalhattuk, hogy csak áldozatai lennénk egy nagyhatalmak között zajló vérgőzös világháborúnak.

A pénzhatalmi világelit Németország és Oroszország konfliktusáért I.

A pénzhatalmi világelit Németország és Oroszország konfliktusáért

Az elmúlt évszázadban az Egyesült Államok és a globális politikát meghatározó háttérhatalmi erők arra kényszerítették Németországot és Oroszországot, hogy kölcsönösen pusztítsák el egymást. Már az I. világháború kirobbantásának egyik fő oka is az volt, hogy megdöntsék az erős európai hatalmakat és, hogy Németországot és Oroszországot tartósan egymás ellen fordítsák. Már Bismarck is tudta, hogy a német technológia, és az orosz nyersanyag egysége komoly riválisa lehet az USA gazdaságának.

A II. világháborúban azért kapott Hitler szabadkezet Oroszország lerohanására, mert akkor is a németek és az oroszok egymást gyengítették. Ez abban is meglátszik, hogy a háború súlypontja leginkább a keleti frontra esett.
A háttérhatalom tudta, hogy Németország katonailag legyőzhető, viszont Oroszországról – hatalmas területei miatt – ez már nem volt elmondható, így belülről volt csak gyengíthető. 1991-ben, mikor Mihail Gorbacsov, Borisz Jelcin és társaik felbomlasztották a Szovjetuniót, és meggyengült Oroszország gazdasága és befolyása a globális politikában, a nyugat azt hitte, sikerült megszereznie a hegemóniát.

Ma már tudjuk, hogy ez a stratégiai elgondolás megbukott, és az Egyesült Államoknak továbbra is célja, hogy megteremtse az oroszellenes légkört.

Ebben az írásomban történelmi kitekintéssel vezetem be a német-orosz politikai kapcsolatokat, majd cikksorozatom további részeiben kifejtem, hogy hogyan sikerült elérnie ismét az Egyesült Államoknak és a globalista pénzhatalmi elitnek, hogy Németország és Oroszország újra komoly konfliktust generáljon egymással.


Miért érdeke az Egyesült Államoknak meggyengíteni Európát?

Mint ahogy a bevezetőben is olvashattuk, már az I. világháború kirobbantásának is az egyik fő oka az európai birodalmak és a nemzetállamok meggyengítése volt. Azért érdeke az Egyesült Államoknak, és a pénzhatalmi elitnek leépíteni Európát, és annak gazdaságát, mert akkor meg tudja akadályozni, hogy az északi civilizáció népei egymással szoros gazdasági szövetségbe lépjenek, ezzel kialakítva egyfajta versenyhelyzetet az Egyesült Államokkal szemben.

A háttérben az Egyesült Államok által kontrollált Európai Unió kiváló lehetőség arra, hogy kordában lehessen tartani Európa államait. Mivel az EU ma már nem egy erős, államok közötti gazdasági szövetség szerepét tölti be, hanem sokkal inkább az Egyesült Államok politikai, világnézeti és kulturális törekvéseit kényszeríti a tagállamaira, az USA kiválóan tudja megvalósítani ezt a tervét.
Az orosz-ukrán háború alatt zajló politikai hangulatkeltés is végső soron erről szól.
Azzal, hogy az EU tudatosan építi le tagállamainak gazdaságát az oroszok elleni szankciókkal, valójában csak magát teszi tönkre, míg Oroszország gazdasága az eddigi felmérések alapján pont, hogy erősödni látszik.

NSZK – SZU politikai kapcsolatok a hidegháborúban: az Ostpolitik

Ahhoz, hogy megértsük a jelenlegi, és az ukrán válság kitörésének idejében folytatott német-orosz viszonyokat, meg kell vizsgálunk annak történelmi vonatkozásait is.

Az 1969-ig hatalmon lévő CDU (Kereszténydemokrata Unió) nem ismerte el az NDK-t, és teljesen elzárkózott mindenféle, a kelettel folytatott diplomáciától. Komolyabb változások akkor következtek be, amikor az SPD (Németország Szociáldemokrata Pártja) és az FDP (Német Szabaddemokrata Párt) közösen alakíthatott kormányt, és Willy Brandt lett a kancellár. Új külpolitikai doktrínát hirdettek meg, amely a Neue Ostpolitik nevet kapta.
Eleinte sokan szkeptikusan álltak ehhez az új külpolitikai modellhez, de végül az NSZK és a Szovjetunió közötti feszültség enyhült, és a befagyasztott diplomáciát a párbeszéd váltotta fel.

Brandt elutasította az erőltetett elszigetelődést, ehelyett az együttgondolkodást tartotta szem előtt, és ennek eredményeképp egyre inkább lepleződtek le a szocializmus ellentmondásai, s ezek mentén megalapozódtak a későbbi reformok és lazítások.

Az Ostpolitik sikerességét jól szemlélteti Leonyid Brezsnyev beszéde, amely az 1978-as bonni látogatása során hangzott el: „Az NSZK−SZU kapcsolatok immár minőségileg mások: mostanra az együttműködés vált normává.”
Ennek a folyamatnak köszönhetően lehetővé vált a német-német közeledés, majd Németország újraegyesítése.
Ez utóbbi a szovjetek számára mindenképpen vesztes helyzet volt, hiszen amellett, hogy az NDK-ban fenntartott szocialista és katonai jelenlét finanszírozásának feladatát már nem láthatták el, le kellett nyelniük, hogy a Nyugat-Németországhoz csatlakozott NDK a NATO és az Európai Közösség tagja lett. A Szovjetunió felbomlását követően 1994. augusztus 31-én fejeződött be az akkor már orosz csapatok kivonása. Oroszország meggyengült, és nem volt más lehetősége, mint, hogy elfogadja a status quo-t.

Német-orosz politikai kapcsolatok a hidegháborút követően

Az újraegyesítést követő időszakban igen jó hangulatú volt a német-orosz diplomácia. Ennek oka a kölcsönös gazdasági együttműködés, hiszen Németországnak a célja az volt, hogy minél jobb helyzetbe hozza a német vállalkozásokat a piacgazdaság útjára lépő Oroszországban.
Az oroszoknak is kedvezett a helyzet, mivel szoros diplomáciai kapcsolatot akartak fenntartani az EU potenciálisan legerősebb államával. (Az orosz gazdasági elemzők Németország legújabb megerősödését a görög válsághoz kötik, amelyben Németország vállalta, hogy a közös valuta és az euróövezet védelmezője legyen. Ez a szerep megmutatta, hogy a német gazdaság a legerősebb, s a francia is mögé szorult.)

A német-orosz gazdasági együttműködésnek a csúcspontja Gerhard Schröder kancellárságának idejére tehető, amikor a két ország együttműködéséből megszületett az Északi Áramlat megépítéséről szóló szerződést. Az Északi Áramlat egy tengeralatti földgázt szállító vezeték, melyben az oroszországi Viborgtól egészen a németországi Greifswaldig jut el a gáz a Balti-tenger alatt.
Bár sok kritika érte ezt a határozott közeledést Oroszország felé, a két ország közötti együttműködésnek pozitív jelei mutatkoztak, hiszen a mindkét állam kereskedelmi forgalma 2004-ben, egyetlen év alatt 25%-kal bővült.
Angela Merkel kancellárá választása viszont egy új fejezetet nyitott a német-orosz diplomácia történetében.

A megszokott, jó hangulatú diplomácia hűvösebb lett, melyet az ukrán válság kirobbanása is fokozott.
Oroszország is szkeptikusabban állt Merkelhez, hiszen egyértelmű volt, hogy inkább az Egyesült Államok felé orientálná Németországot.
2014-ben Schröder vezetésével 60 német politikus és gazdasági vezető írt alá egy, a Die Zeit-ben megjelent nyílt levelet, amely a német kormány túlságosan oroszellenes álláspontját kritizálta az ukrán válság kapcsán. A levél azzal vádolta a merkeli külpolitikát, hogy az orosz önvédelmi igények figyelmen kívül hagyásával és az ukrán−amerikai álláspont elfogadásával egy új háborút szít a 21. századi Európában. Ezzel egy időben azonban a német politikai és gazdasági elit többsége elfogadja Merkel Oroszország/Ukrajna-politikáját, és hajlandó gazdasági veszteséget is elkönyvelni.

Az ekkori német politika viszont még nem volt elfogult: Németország ugyan illegitimnek minősítette a Krím Oroszországhoz csatolását, ugyanakkor megértette és elismerte Moszkva igényét arra, hogy a balti országok mellett Európában ne legyen több NATO-tagállami státusszal bíró szomszédja, így nem támogatta többek között Ukrajna NATO tagságát.

A 2008-as bukaresti csúcson Németország (Franciaország és Oroszország álláspontjával összhangban) ellenezte, hogy Grúzia és Ukrajna meghívást kapjon a NATO-ba, így ez akkor nem is történt meg. Emellett az is tény, hogy a NATO walesi csúcstalálkozóján (2014. szeptember) Berlin is támogatta a szövetség kelet-európai tagállamai biztonságának megerősítésére vonatkozó programját (reassurance policy). –

Ez a kettős játék azért történt meg, mert Merkel nem akarta, hogy a sikeresen építkező oroszországi német vállalatok elveszítsék pozíciójukat, mivel Merkel és kormánya által képviselt hivatalos politikai irányvonal mellett számos egykori politikus és üzletember lépett akcióba annak érdekében, hogy az orosz vezetésnél a legfelsőbb szinten lobbizzon.

Viszont az ukrajnai válságkezelés mellett a német-orosz kapcsolatokat terhelte az a tény is, hogy Merkel kritizálta Oroszországot a jogállamiság be nem tartása miatt. Voltak elemzők, akik személyes vonatkozásokat is felismertek a német-orosz diplomáciában: Merkel könnyebben szót értett Medvegyevvel, mint Putyinnal, mivel Medvegyevben intézkedéseiben inkább látta a nyugat felé orientálódás szándékát, mint Putyinéban.
A Spiegel újságírói óvatosságra intették Merkelt az oroszellenesség tekintetében, hiszen még mindig ott lebegett az érdek, hogy az oroszországi német cégek exportlehetőségei, és ezeknek a vállalatoknak a pozíciói ne gyengüljenek, ezáltal Merkel népszerűsége ne csökkenjen.

Németország úgy próbálta távol tartani magát a fentiekhez hasonló kockázatos szerepvállalásoktól, hogy magát gazdasági hatalomként definiálta. Bár nagy átrendeződés ment végbe a német külpolitikában, még mindig élt az Ostpolitik szellemisége, miszerint nem történhet meg az Oroszországgal való párbeszéd teljes megszakítása, és a Moszkvától való elszigetelődés. Tekintetbe véve a jelenleg is zajló háborús konfliktust Oroszország és Ukrajna között, ez egy komoly stratégiai hiba lenne, ami egy újabb, a hidegháború korai éveit jellemző hangulatot teremtene Európában.

– Soltész Marcell

© 2024 Mozgalmár

Theme by Anders NorenUp ↑